Chicago- Soproni Petőfi Színház
Május 13-án
az évad utolsó Chicago előadását láttam a Soproni Petőfi Színházban. Ez a zenés
mű régóta nagy kedvencem, bízom benne, hogy a jövő évadban is műsoron marad és mindenkinek lesz lehetősége megnézni ezt a kivételes Broadway szintű
előadást.
A musical
az 1920-as években játszódik, egészen pontosan 1924-1926 között. Ez
a korszak az első világháború utáni boldog idők világa. A jazz és a
szeszcsempészet korszaka, a divatban pedig a Chanel és a klasszikus "kis fekete
ruha" aranykora. A musical egy
kerettörténetbe ágyazva mutatja be ezt a világot! Nekem az egyik kedvencem, ha
választhatnék, én ebben az érában éltem volna a legszívesebben.
A zeneszerző John Kander, a szöveg pedig Fred Ebb és Bob Fosse munkája.
A történet középpontjában a hírnév és botrány áll, a cselekmény Velma Kelly és Roxie Hart körül forog. Mindkettőjüket gyilkosság vádjával letartóztatják és a börtönben találkoznak, ahol a tárgyalásukra várnak, hogy vajon halálbüntetésre ítélik őket, avagy megmenekülnek. Velma táncosnő, Roxie pedig nemes egyszerűséggel csupán sztár akar lenni, méghozzá bármi áron. Egymással rivalizálva küzdenek a hírnévért, a címlapsztoriért, a média és a társadalom figyelméért, amely megmentheti őket az akasztófától. Roxie megszerzi magának a dörzsölt, minden ügyet is megnyerő sztárügyvédet, Billy Flynnt, aki a végsőkig és még annál tovább is képes elmenni, hogy megmentse ügyfelét. Az, hogy kettőjük története, hogy végződik, elérik-e az áhított hírnevet, azt megtudhatjátok az előadásból!
A soproni előadás rendezője Eperjes Károly. A lendületes, sodró, energikus táncjelentek, Kováts Gergely Csanád koreográfusnak köszönhetőek.
A díszlettervező,
Horesnyi Balázs, aki
egy egyszerű, letisztult színpadképet és látványvilágot álmodott meg, amely
korhűen megidézte a 20-as évek revüvilágát. Igazi időutazás volt! Rátkai
Erzsébet jelmezei pedig csak fokozták a hatást!
Velma Kellyként Kisfaludy Zsófia remekelt. Velma szerepe a musicalirodalom egyik legnehezebb, legösszetettebb és legjobb szerepe. Egyszerre kell magas szinten tudni énekelni, táncolni és a prózai jelentekben helyt állni. Zsófinak ez maximálisan sikerült. Énekhangjához pedig nagyszerűen passzoltak a jazzes dalok. Nem túlzás azt állítani, hogy Zsófi a 20-as években is kitűnt volna tehetségével az akkori énekesnők között.
Roxie Hartot Kelemen Hanna alakította. Velmához hasonlóan ez is egy összetett karakter, amit Hanna kiválóan megformált. Azt hiszem 2023-ban rengeteg Roxieval lehet találkozni a világban. Nem egy pozitív figura, közben pedig egy nagyon hálás szerep, minden musicalszínésznő álma, hogy egyszer eljátszhassa Roxie Hart szerepét.
Billy Flynn a korrupt sztárügyvéd karakterét Haumann Máté keltette életre. Pimaszul elegáns volt, pont olyan, amilyennek egy chicagoi-i 5000 dolláros sztárügyvédet elképzel az ember. Két nagy szóló dalában pedig azt is bebizonyította, hogy Tőle sem áll távol a jazzéneklés világa.
Morton Mama főfelügyelőnő szerepében Kéri Kitty nyűgözte le a közönséget. A Cook megyei börtön lelke, aki minden elítélt sorsát terelgeti, ügyvédet szerez nekik, tanácsot ad, ha szükséges, persze nyilván nem ingyen. Mind hangban, mind játékban a maximumot hozta ő is, tökéletes választás volt a szerepre!
Látható és hallható volt még a produkcióban Marosszéki Tamás (Almost Hart), Kósa Zsolt ( Mary Sunshine), Pintér Gábor ( Fred) , Savanyu Gergő ( Konferanszié).
A Chicago musical, egy letűnt kor világát idézi fel, aktualitása mégis tagadhatatlan! Minden második ember hírnévre és ismertségre vágyik. Az akkori korban, ahogy ma 2023-ban is - nagy bánatunkra - a legfontosabb érték a minden áron való érvényesülés, még akár a gyilkosság eszközén is. Azonban ez a mesterségesen kreált hírnév, csupán addig tart, ameddig nem jön egy nagyobb szenzáció, egy érdekesebb hír a média számára, amely az előadásban is jól kirajzolódik. Azóta sok év eltelt világunk azonban semmit se változott csak modernebb, önzőbb, színtelenebb és felgyorsultabb lett!
A darabban Morton Mama és Velma Kelly közös dalban öntik szavakba azokat a kérdéseket, amelyek bennem is megfogalmazódnak. Hol vannak az igazi értékek? Hol vannak a régi eszmék? A Gentlmanek és az úri kisasszonyok?
Bár az
előadás kérdéseinkre választ nem ad, de gondolkodásra késztet és saját magunkban kell megkeresnünk a megoldásokat. Sajnos a
világot átformálni nem tudjuk, de ha nem adjuk figyelmünket és nem
ajnározzuk annyira az értéktelen magukat sztárrá avanzsált embereket, akkor már
tettünk egy lépést egy jobb, élhetőbb világ felé!
A képek forrása: www.soproniszinhaz.hu