Interjú Adler Judittal

2023.04.21

"...... Közhely vagy sem, a jelenben kell élni. Én ebben nagyon hiszek. És hogy ez hogy függ össze a kérdéssel? Úgy, hogy megtanultam saját magammal foglalkozni. Megtanultam, hogy sokkal kifizetődőbb és nyugodtabb út, ha magammal foglalkozom. Ez nem mindenkinek tetszik, de az én mottóm: Élni, és élni hagyni!! " 

Katie és Juci
Katie és Juci

Adler Judit táncművészeti tanulmányait a Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakiskolában végezte. 2006-tól a Budapesti Operettszínház Musical Együttesének tagja. Olyan sikermusicalekben táncolt, a teljesség igénye nélkül, mint a Rómeó és Júlia, a Mozart, az Elisabeth, a Rudolf, a Szentivánéji Álom, a Miss Saigon, a Ghost, a Marie Antoinette, a Fame vagy éppen a Rebecca.

A Szépség és a Szörnyeteg című disney musicallel, több, mint tíz évig turnéztott Németország, Svájc és Ausztria legnagyobb városaiban kirobbanó sikerrel.

Az idei évadban, a Jekyll és Hyde, az István a király, az Abigél, a Jövőre, Veled, Itt, a Szépség és a Szörnyeteg musicalekben látható a Musical Ensemble tagjaként.

Májustól pedig új bemutatója lesz: a legendás Monte Cristo grófja című musical.

Szabadidejét Katie nevű csodálatos kutyájával tölti a természetben.


Kisgyerek korodtól céltudatosan készültél a táncos pályára?

Ez úgy indult, hogy apukám családi vonalából, sajnos nagy esélyem volt rá, hogy erősen x lábú legyek :) Anyukám erre a "problémára" viszonylag gyorsan felfigyelt és elvitt gimnasztikára, majd balett órára, mondván, hogy az ő kislánya márpedig nem lesz x lábú. Így indult, onnan pedig már a megszállottja lettem a táncolásnak. Persze a tinédzser évek alatt volt, hogy kicsit elhanyagoltam a tánc órákat, de amikor a Talentumba felvettek, akkor már csak ennek éltem. Ha kellett, ha nem bementem az iskolába és csak táncoltam, táncoltam, akkor is ha csak egyedül voltam a teremben.

Hogy kerültél a tavaly 100 éves Budapesti Operettszínház Társulatához?

2006 nyár végén kaptam egy telefonhívást, hogy casting lesz a színházban és megnéznének engem is. Egy lányt kerestek, mert az akkori csapatból egyikük babát várt. Három forduló volt. Szörnyen izgultam, de nagyon szerettem volna, ha engem választanak és igyekeztem mindent beleadni. És így lett. Anyukámmal épp színházból mentünk haza, amikor telefonáltak az Operettből, hogy szeretnének velem beszélni másnap. Bementem a színházba és az akkori együttes vezető, Rogács László elmondta, hogy engem választottak. Aznap én voltam az egyik legboldogabb lány a világon. Akkor azt mondták 1 év, aztán meglátjuk. Most tartok 1 + 16 nál. 

Szentivánéji Álom
Szentivánéji Álom

Ha visszamehetnél az időben a pályád elejére mit tanácsolnál Magadnak?

Talán egy kicsivel több bátorságot, de hogy őszinte legyek, nem nagyon csinálnék semmit másként. 17 év alatt rengeteg mindent éltem meg, de szeretem a mai önmagam és ehhez minden kellett, ami történt. :) 

Mi volt a leghasznosabb tapasztalat amire szeret tettél pályafutásod során?

Nem egy konkrét tapasztalatot mondanék, hanem egy konkrét csapatot, egy kőprofi csapatot, amibe akkor csöppentem. Nem volt más esély, mint felnőni a feladatokhoz, mindezt úgy, hogy akkor 2006 ban, minden kétséget kizáróan a legjobbaktól tanulhattam. A vezetőségtől a közvetlen kollégákig. Elképesztő élmény volt, hogy részesévé válhattam mindannak, amit előtte a nézőtérről lestem. Minden nap egy újabb és újabb kiváló tapasztalat volt, ezt minden túlzás nélkül állíthatom. 

Melyik volt a legkedvesebb darab számodra amiben táncoltál?

Húha, itt nagy bajban vagyok, ha tényleg csak egyet lehet mondani. És nem is tudok… Nagyon sok szívemnek kedves előadás volt és van. Könnyebb lenne felsorolni azt a kettőt - hármat, ami kevésbé nőtt a szívemhez, de ez maradjon az én titkom. :)

És amelyik a leginkább kihívást jelentett számodra?

Erre azt hiszem az Elisabeth a válasz.  Fiatalon jött a lehetőség, hogy haláltáncos lehessek, amiért nagyon hálás voltam / vagyok. Az egy nagyon komplex, technikás táncos szerep volt. Általában elég sok előadás volt belőle egy úgynevezett blokkban. Bevallom az első után mindig iszonyatos izomlázzal küzdöttem, de imádtam minden pillanatát.

Elisabeth
Elisabeth

Egy táncművész élete egy érzelmi hullámvasút, egyszer fent, máskor lent. Hatalmas mélységek és magasságok. Ahogy annak idején a Fame című musicalben is elhangoztt: "Sok munka, áldozat és harc." A sikert vagy a kudarcot nehezebb feldolgozni?

Azt hiszem bátran mondhatom, hogy elég szerencsés pályafutást tudhatok magam mögött. A szakmámban nem nagyon kellett a kudarc fogalmával megküzdenem. Biztos szerencse is, de úgy gondolom, hogy mindig rendesen és tisztességesen dolgoztam. A tánc a szenvedélyem, nem is tudtam volna másként csinálni, mint élvezettel. 

Gyönyörű vagy, tehetséges, kedves. Biztosan sokan irigyek és féltékenyek Rád. Hogy tudod kezelni a rosszindulatú bántásokat, ha van ilyen? Mi az ami ilyenkor segít továbblendíteni?

Először is hadd köszönjem meg a kedves, szép szavakat. Amennyire a szakmámban szerencsésnek mondhatom magam, úgy a privát életemben már több akadállyal kellett szembenéznem. Édesapám, életem elég korai szakaszától kezdve küzdött mindenféle komoly betegséggel. Tizenéves koromtól kezdve sokat voltam bent nála különböző kórházakban és sokféle állapotban láttam őt. Ennek a pozitív vonzata az lett - bármilyen furcsán hangzik ez-, hogy hamar rájöttem, tényleg csak a most van. Közhely vagy sem, a jelenben kell élni. Én ebben nagyon hiszek. És hogy, ez hogy függ össze a kérdéssel? Úgy, hogy megtanultam saját magammal foglalkozni. Megtanultam, hogy sokkal kifizetődőbb és nyugodtabb út, ha magammal foglalkozom. Ez nem mindenkinek tetszik, de az én mottóm: Élni, és élni hagyni!! Álszent lenne azt mondanom, hogy sosem pletykáltam, vagy beszéltem ki valakit, de ennek nagy részét olykor végül az illető szemébe is elmondtam. Híresen őszinte típus vagyok. Önérzet és igazságérzet az egekben nálam. Ez nem mindig kifizetődő, de ilyen vagyok :)

Mit jelent számodra a tánc?

Drog. És hogy mennyire igaz ez az állítás azt azt hiszem most tapasztalom meg a legjobban. Pár hete egy táncpróbán kiment a bokám és tizenhét év után életemben először sérültem meg komolyabban. Az egyik szalagom részlegesen elszakadt, jelenleg a gyógyulás útján vagyok. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor már három hete, hogy nem táncolhattam és amit eddig csak sejtettem, azt most már biztosan tudom, mégpedig hogy nem akarok enélkül élni. Az más kérdés, hogy már nagyon szeretnék családot és ha eljön az ideje, akkor szeretnék méltóságteljesen lejönni a színpadról.

Párizsi randevú- revü musical
Párizsi randevú- revü musical

Szerinted miért fontos, hogy színházba járjanak az emberek?

Alapvetően a kultúrát magunkba szippantani egy nagyon jó dolog szerintem. De, ami ennél is fontosabb, hogy arra néhány órára amíg a nézők ott ülnek addig el tudjanak felejteni minden gondot, bajt, ami az életük része. Nagyon sokszor tudok elérzékenyülni egy tapsrend alatt, amikor azt látom hogy sikerült kikapcsolni azokat a rossz gondolatokat és hihetetlen jó érzés látni a csillogó, boldog szempárokat.

Olyan sok káros hatás van a világban, ha egy dolgot megváltoztathatnál vagy eltörölhetnél mi lenne az?

Nagyon régóta gondolom azt, hogy az emberek közötti gyűlölködés az egyik legmérgezőbb dolog a világban. Ezt szerintem sajnos nem is kell kifejtenem jobban, hiszen jelenleg is nem is olyan messze tőlünk háború zajlik. De ne is menjünk ilyen messzire, egy szimpla hétköznapi szituációban is borzasztóan toxikusak vagyunk. Ismétlem magam: Élni és élni hagyni!

Ha varázserőm lenne és teljesíthetném három kívánságodat mit kívánnál?

A kiskutyám addig éljen, amíg én élek.

A családomnak - beleértve magamat is - kicsattanó egészséget.

És végül kérlek x eld be az ötös lottó szelvényemen a nyerőszámokat :)) 

Jekyll és Hyde
Jekyll és Hyde






Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el