Éder Enikő az István, a király Saroltja

2023.04.20

Az István, a király az egyik legismertebb magyar rockopera, melynek zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta, Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján! Ősbemutatója 1983. Augusztus 18-án volt Budapesten a városligeti Királydombon.  A főszerepekben olyan legendás ikonokat láthatott a közönség, mint Pelsőczy László, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Berek Kati, Deák Bill Gyula, Sára Bernadette, Sebestyén Márta, Nyertes Zsuzsa, Hűvösvölgyi Ildikő, Tóth Enikő.

A rockopera dalain generációk nőttek fel és szerették meg a zenés műfajt, nekem is életem egyik legmeghatározóbb élménye az István, a király.

Idén 2023-ban 40 éves Jubileumi fennállását ünnepli a darab. Ennek apropóján megosztom a 25 éves évforduló kapcsán Éder Enikővel készített interjúmat, aki Sarolt szerepét játszotta.   Ez a riport eddig még nem volt publikus, mivel ez akkoriban egy középiskolai feladathoz készült, pontosabban 2009 őszén, tehát nem mostani interjú!! De, most úgy éreztem ideje közzétennem és egy színházi témájú blogon mindenképpen helye van!


Interjú Éder Enikővel 

Sarolt: Éder Enikő
Sarolt: Éder Enikő

Éder Enikő a temesvári színház Rékája után a magyar király édesanyjaként állhat a közönség elé. Mindent elolvasott Saroltról, hogy lelkileg is felkészüljön a szerepre. Sokat jelentett a színésznő számára, hogy Sarolt is erdélyi származású volt, kiderítette azt is, hogy Bálványoson nevelkedett. Több közös vonást fedezett fel kettejük személyisége között. 

Mikor kerültél kapcsolatba először a színházzal és a zenével?

Színészek gyakran mondják, hogy gyerekkoruk óta színházról álmodoznak, hazudnék, ha én az ellenkezőjét vallanám, bár ez így teljesen mégsem igaz. Nem álmodoztam én színházról, csak minden vele kapcsolatos és hozzá köthető dologról, így jártam kiskorom óta balettozni, gyermekkórusba népdalokkal foglalkoztam sokat és természetesen, mint sokan mások, versmondó versenyekre is. Ahogy a 8 év zongora-tanulás sem maradhatott ki az életemből vagy a rajziskolába való kemény készülés, sőt a kerámiázás sem. Ezek mind olyan ki vagy nagyobb művészeti tevékenységek, amelyek meghatározhatják, a későbbi pályaválasztást. Amúgy az egyik legelső meghatározó színházi élményem a Kolozsvári Hattyúk tava balettelőadás volt, ami kb 3-4 évesen nagy hatást tett rám, mint az akkoriban ugyancsak Kolozsváron látott Bánk Bán is.

Hogyan készültél a versenyre?

Elsősorban lelkileg kell felkészítse magát az ember az ilyen nagyszabású megmérettetésekre, ahhoz, hogy ereje legyen mindezt végig csinálni és hite önmagában is. Természetesen mindemellett azért jó alaposan felkészülni a kért anyagokból, technikailag is, valamint utána olvasni mindennek, hogy jobban magádévá formálhass egy szerepet, mint nálam például Saroltot.

Milyen érzés volt, amikor Tiéd lett a szerep?

Első pillanatban nem volt könnyű felfogni, hogy a hosszú készülődés és a maratoni munka véget ért, azt sem volt könnyű felfognom, hogy mindez ilyen sikeresen ért véget, Hidd el, a sikert legalább olyan nehéz feldolgozni, mint egy csalódást. Ám sokat nem is foglalkozhattam a gondolattal, hiszen azonnal elkezdődtek az István, a király próbái, ahol helyt kellett állni száz százalékosan. Nem jutott idő az előző események mélyebb átgondolására és jobb is ez így.

Mit jelent számodra Sarolt szerepe?

Ez egy olyan kérdés, amibe, ha belemennék, külön cikket kéne megjelentetni, bár szinte minden kérdéssel így van ez. Kicsit önmagamat jelenti ez a szerep, jó időben talált rám és jó helyen úgy érzem.

Mi a kedvenc dalod, ami eddig előadtál a Társulatban?

No erre rövid a válasz: a Tetem tangó. Második és harmadik helyet váltogatva tölti be Milady (Urak, urak) és az Édes fiam, Sarolt fő dala.

Melyik a kedvenc részed a darabból?

A sportcsarnokos István, a király változatban a Laborccal történő konfliktusom, de a kaposvári, vagyis a "kőszínházibb" változatban a fiammal, Istvánnal való beszélgetés, az Édes fiam dal. Amúgy van még egy kedvenc jelenetem, amiben én nem is vagyok jelen, a Krónikás éneke, abban a szívszorongató helyzetben.

Ki a legjobb barátod a Társulatban?

Ez egy nagyon jó csapat, ritka eset, de valóban mindenki számíthat a másik segítségére. Jó a csapathangulat, ezért nem is szeretnék külön kiemelni neveket.

Milyen terveid és álmaid vannak a jövőben?

Soha nem álmodoztam például szerepekről, mindig megpróbáltam teljesíteni az előttem álló feladatokat, de ha jobban belegondolok, szívesen eljátszanék mostanában egy görög tragédiabeli szerepet vagy Csehovot, esetleg Ibsent, de leginkább a film vonz. 

Sarolt és István: Éder Enikő és Feke Pál
Sarolt és István: Éder Enikő és Feke Pál
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el