Interjú Pásztor Ádámmal 

2023.02.17

"...egy próbafolyamat során megismerkedsz az általad játszott karakterrel és a részeddé válik, ami Veled együtt tud fejlődni az évek alatt és egy-egy mondat teljesen mást tud jelenteni az idő múlásával, hiszen közben az én életem is halad előre és sok dolgot tapasztalok azon keresztül. Ezek a dolgok oda-vissza hatnak egymásra." 

Vámpírok bálja musical, Ádám Alfred szerpében
Vámpírok bálja musical, Ádám Alfred szerpében

A mosonmagyaróvári születésű Pásztor Ádám az érettségi után az Operettszínházban működő Pesti Broadway Stúdióban kezdte meg tanulmányait. Majd a Pesti Magyar Színiakadémiában képezte tovább magát, ahol Őze Áron volt az osztályfőnöke.

A budapesti musicalrajongók, a Madách színházban a Mamma mia, a Vuk és a Lúdas Matyi című musicalekben láthatják, valamit a Vámírok báljában és a Sakk-ban. Akik pedig rendszeresen figyelemmel kísérik Ádám előadásait, azok azt is tudják, hogy a Karinthy Színházban a Tanár Úr Kérem című produkcióban is megnézhetik.

A debreceni Csokonai Színházban a nagysikerű Pál utcai fiúk és a Mágnás Miska főszerepeiben alakít maradandót az ottani közönségnek.

A Puskás című musicalben egyszerre két szerepet is megformálhat, Budapesten az Erkel Színházban Zakariás József bőrébe bújik, míg Győrben Czibor Zoltánként a musical egyik legdrámaibb dalát énekli.

2022-től a Pesti Magyar Színház társulati tagja, ahol a Kincses Sziget, a Valahol Európában, az Időfutár és a Madagaszkár című előadásokban láthatják a színházkedvelők.

2022-ben Főnix közönségdíjas lett az évad legjobb színésze kategóriában!


Mikor kerültél kapcsolatba először a színházzal és a zenével?

Az első és legmeghatározóbb élményem a Győri Nemzeti Színházhoz köthető, ahová bérletünk is volt. Később Mosonmagyaróváron egy amatőr társulatban a Légy jó mindhalálig musicalben voltam Nyilas Misi, ahol egyszerre találkoztam a színházzal és a zenével. Itt jöttem rá, hogy maga a zenés-színház mennyire komplex és nehéz műfaj.

Ha visszamehetnél az időben a pályád elejére milyen tanácsot adnál az akkori önmagadnak?

Mindenképpen arra hívnám fel a figyelmemet, hogy nagyon sok türelem kell és a belefektetett munka meghozza a gyümölcsét.

Melyik volt az a meghatározó musicalszerep, ami elindította a karriered?

Egyértelműen a Vámpírok báljában megformált Alfrédot emelném ki. Ha már előbb a zenés műfaj összetettségéről volt szó, akkor erre a darabra és szerepre hatványozottan igaz és profi körülmények között próbálhattam ki magam 19 évesen. Nagyon nagy élmény volt és mind a mai napig az.

Eddigi pályafutásod alatt mi volt a leghasznosabb tudás amire szert tettél? 

Minden próbafolyamat egy új kezdet illetve lehetőség arra, hogy az ember fejlődjön akár színészileg, akár hangilag. Én hiszek abban a mondásban miszerint: "Jó pap holtig tanul." Szerintem az a fajta tudás, amit az ember a pályán összeszed, az nagyon komplex és sokrétű. Gondolok itt pl: a teherbírásra illetve arra, hogy az embernek hol vannak a határai egy zsúfolt időszakban. Ha jobban belegondolok egy önismereti "kurzus" az egész. Ennél nagyobb tudásra szerintem nem lehet szert tenni és ha azt vesszük erre egy emberöltő is kevés.

Győrben a Puskás musicalben Czibor Zoltán szerepéd játszod, Pesten pedig Zakariás József karakterét kelted életre. Nemcsak Győrben de Pesten is szinte 1 nap alatt elkapkodják a jegyeket, óriási sikere van a darabnak, mindenki nagyon szereti. Számodra mit jelent ez a musical és az általad játszott két szerep?

Nagyon szeretem Pesten és Győrben is játszani. Az egy plusz lehetőség, hogy egy darabon belül két egymástól különböző karaktert formálhatok meg, ami szerintem egy színész számára mindig izgalmas feladat. Az előadás sikerének titka: jó sztori, jó zene, jó koreográfia, jó rendezés és természetesen a színpadon játszók közötti összhang és kémia. Ha mi, színészek élvezzük az előadást, akkor ezt a néző is megérzi és még nagyobb lesz a katarzis.

Tavaly mutattátok be a Madagaszkár című musicalt a Pesti Magyar Színházban. Nincs olyan ember, aki ne ismerné a legendás filmet. Te mit gondolsz miért érdemes a musicalváltozatra is jegyet váltani?

Mindenképpen érdemes jegyet váltani, pont abból kifolyólag, amit Te is mondasz, hogy mindenki ismeri és egy izgalmas vállalkozás a Pesti Magyar Színház részéről, hogy színpadra alkalmaz egy ilyen volumenű animációs filmet. Azt kell, hogy mondjam se látványban, se hangulatban nem szenved hiányt, aki ezt a musicalt megnézi. Kiváló családi program, nem csak gyerekek, hanem a felnőttek számára is!

Fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház- Madagaszkár
Fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház- Madagaszkár
Fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház- Madagaszkár
Fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház- Madagaszkár

Szintén tavalyi bemutatód a Mágnás Miska című operett a debreceni Csokonai Színházban- nekem az egyik kedvencem az operettek közül- ami a napi ingázások miatt már egy óriási kihívásnak számít. De miben volt még kihívás Miska karaktere és a próbafolyamat?

A Madagaszkár bemutatót követően már el is kezdődtek Debrecenben a próbák, szóval nem sok időm maradt a pihenésre, illetve az engem ért élmények, impulzusok feldolgozására, ami egy bemutatóval jár. Rengeteg előadásom és próbám volt ebben az időszakban, szóval nagyon nagy volt a hajtás és mindamellett meg kellett küzdenem egy új feladattal, ami egyáltalán nem egyszerű, hiszen nem csak Miska szerepét kellett megformálnom, hanem a grófét is, de az egyikből következik a másik, szóval a kulcs Miska karaktere volt. Nem volt egy könnyű időszak magánéletileg sem, mert kevés időt tudtam tölteni a feleségemmel és a családommal. Egy ilyen lehetőséget viszont nem hagyhattam ki! 

Debreceni Csokonai Színház- Mágnás Miska
Debreceni Csokonai Színház- Mágnás Miska
Debreceni Csokonai Színház- Mágnás Miska
Debreceni Csokonai Színház- Mágnás Miska


A futó előadásaid közül Neked melyik áll a legközelebb a szívedhez, ha lehet egyáltalán egyet kiválasztani?

Annyira sok jó feladatom van és mindegyik a szívemhez közel került, hiszen egy próbafolyamat során megismerkedsz az általad játszott karakterrel és a részeddé válik, ami Veled együtt tud fejlődni az évek alatt és egy-egy mondat teljesen mást tud jelenteni az idő múlásával, hiszen közben az én életem is halad előre és sok dolgot tapasztalok azon keresztül. Ezek a dolgok oda-vissza hatnak egymásra. 

Van valamilyen mottód, ami életfilozófiád vagy egyszerűen csak segít a nehéz helyzetekben?

"Jó pap holtig tanul." "Lassú víz partot mos."

Nagyon szerencsés vagy, mert rengeteg jobbnál-jobb szerepeket játszol, van időd egyáltalán pihenni és feltöltődni?

Igyekszem tudatosan élni a hétköznapokat és tudom azt is, hogy vagy a testem vagy a lelkem küldi a jeleket, ha érzem, hogy szükségem van arra, hogy töltődjek. Sokszor nehéz az arany középutat megtalálni és van hogy átbillennek a dolgok. A legnagyobb feltöltődés, ha a szeretteimmel lehetek és az hogy ez itthon vagy külföldön egy nyaralás apropóján valósul meg, az már teljesen mindegy!

Mit jelent számodra a színház és a zene?

Ez a kettő dolog egy nagyon ősi, régről jövő hivatás, amiben van valami magasztos, amiben az ember összekötődik a természetfelettivel. Drámatöri órán ez nagyon megmaradt bennem, hogy az ősember a tűz körül táncolt és eljátszotta a vadászatot teljes átéléssel, átszellemülve, hogy sikeres legyen az akció. Azt gondolom a mai ember, azért játszik el történeteket, hogy a többi ember tanuljon belőle.

Szerinted miért fontos, hogy az emberek járjanak színházba?

Talán pont az előző válaszom az ide is köthető, hogy elszakadjunk a saját valóságunktól, életünktől és magával ragadjon egy hitelesen eljátszott történet, ami valami többet tud adni vagy szimplán rávilágít saját magunkra.

A 2023-as év milyen új feladatokat, szerepeket tartogat számodra?

Jelenleg nem tudok semmi fixet mondani ezzel kapcsolatban. Nagyon hálás vagyok, hogy 12 futó előadásom van, amiben fő/főbb szerepeket játszhatok. Természetesen vágyom újabb feladatokra, de ezt rábízom az életre.

Fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház- Valahol Európában
Fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház- Valahol Európában




Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el